Hans Alfredson – Tage Danielsson: Picasso kalandjai
Színpadra alkalmazta: Méhes László, Horgas Ádám
Rendező: Edvin Liverić m.v.
Vizuális koncepció: Romano Decker m.v. és Dejan Kutić m.v.
Zeneszerző: Irena Popović m.v.
A zeneszerző asszisztense: Jovan Marić m.v.
Videó: Baráth Attila
Dramaturg: Brestyánszki B. R.
Rendezőasszinsztens/súgó/ügyelő: Dudás Szilvia
Szereplők:
Pálfi Ervin, Pataki Gyűrű- és Jászai-díjas
Szőke Attila
Kovács Nemes Andor
Ralbovszki Csaba
Hajdú Tamás
Baráth Attila
G. Erdélyi Hermina
Pesitz Mónika
Pámer Csilla
Az előadást egy részben játsszuk, hossza 1 óra 30 perc.
A ’70-es évek egyik kultikus filmjének - Hans Alfredson és Tage Danielsson - a Picasso kalandjainak adaptációjából készült előadás egy szokatlan, kétségtelenül bizarr történet, amely nem igazán a nagy művész életének epizódjait meséli el. A szürrealista komédia sokkal inkább arról a korról szól, amelyben Picasso élt és alkotott. De aki ezek alapján azt hinné, hogy ez egy komor és nagyon komoly előadás, az nagyon téved. Ez egy minden ízében pukkasztó könnyű és technikai bravúrokkal teli geg-cunami – spanyol, francia, angol, orosz, német és olykor magyar nyeven. Mégis, mindenki érti. 7-től 77 éves korig.
"...Picasso rámutatott arra, hogy elképzelhetetlenül óriási távlat rejlik a víz felszíne alatt, amelyből a „Picasso-hegynek” csak egy parányi csúcsa látszik ki.Akár a szönyei és a Minotauruszai, úgy árasztottak el bennünket a kérdések is:
- Vajon valóban fontos-e tudnunk ezeket a részleteket az életrajzából pusztán azért, hogy alkotásait értékelni tudjuk?
- Vajon mi, a közönség, miért „vájkálunk” mások magánéletében?
- Vajon egy alkotó életét és munkásságát az eleve elrendeltett összefüggések törvénye alakítja?
- Vajon azért tálalják-e nekünk ezeket az adatokat, mert éhesek vagyunk rájuk, vagy azért, hogy (ah, marketing!) több örömmel és élvezettel fogyasszuk azokat?
Végső soron – mit jelent számunkra ma Picasso?
Egy alkotó, aki kitágította a XX. század képzőművészetének határait? Egy érdekes közéleti személyiség Európa „la dolce vita” korszakából? Politikai mintakép? Szenvedélyes szerető és csábító szoknyavadász? Vagy csak egy „márkanév”, amelyet a kapitalista rendszer tömegtermeléséhez kötünk, például a gépjárműiparban?
Ebben a képzeletbeli – félig tényszerű „színpadi életrajzban” sok kérdést nyitottunk meg, amelyek voltaképpen önmagunkkal, a saját álláspontjainkkal szembesítenek bennünket. Saját magunkkal kell szembenézünk a globális PR korszakában, a marketing, a különböző valóságshow-k instant-sztárjainak érájában, önmagunkkal, akik Warhol 15 perc hírnevének korában éljük életünket és éljük meg a művészetet, a szó legtágabb értelmében.
Nem is sejtettük, hogy Picassót kutatva önmagunkat tesszük nagyító alá.
Ezekkel a tehetséges és jóhumorú színészekkel és alkotótársakkal, de elsősorban nagy EMBEREKKEL életemnek egy feledhetetlen szakaszát töltöttem el, amelyre biztosan emlékezem majd. Picassóra és munkásságára pedig már egy másik nézőpontból tekintek, más olvasattal. De talán az a legfontosabb, hogy mi őrült jól szórakoztunk az előadás alkotása során. Ha ennek az élvezetnek és igen specifikus színpadi humornak legalább a töredéke is megérinti önöket, akkor már nagyon elégedettek leszünk, és a küldetésünk beteljesedett.
Merci monsieur Picasso!"
Edvin Liverić
Sajtóvisszhang:
„Aki azt hinné a fentiekből, hogy ez egy komor és nagyon komoly darab volt az nagyon téved. Ez egy ízig-vérig érdekes rendkívül humoros komédia volt, ahol a színészek minden eszközt bevetettek - pedig díszlet az nem igen volt és a kelléke is jószerével alig , hogy a nagyérdemű jól szórakozzon. Viszont voltak zseniális rövid párbeszédek spanyol, francia, angol és német nyelven és persze halandzsa is. És ami fantasztikus volt ez a furcsa nyelvezet mindenki számára érthető volt, akkor is, ha valaki egyik nyelvet sem beszéli.”
(Jászberény online)
„Nem szép halál röhögésbe fulladni. Ha legközelebb ilyen geg-cunami érkezik, előre figyelmeztessenek. (...) Röhögtetni nem egy utolsó vállalkozás, természetes könnyedséggel és technikai bravúrokkal főleg nem az.”
Tutihír
