A szabadkai színházi élet a XVIII. századig vezethető vissza, ekkor – a fennmaradt írások szerint – a színházi előadásoknak két módozata volt ismert a városban: a közönség iskolai színielőadásokat láthatott, valamint német hivatásos színészek előadásait tekinthette meg.

A különböző ünnepségek alkalmával bemutatott iskolai előadásokon a színészek diákok voltak, akik közül később sokan szenvedélyes színházrajongóvá sőt, hivatásos színésszé váltak.

Ezen kívül városunkban német vándortársulatok mutatták be előadásaikat (1780-tól), és a magyar truppok megjelenéséig ők töltötték be a vezető szerepet a szabadkai hivatásos színjátszásban.

A vándortársulatok váltakoztak városunkban, a színészeknek pedig nem volt könnyű dolguk, hisz nekik kellett a plakátokat is kiragasztani, valamint a szórólapokat is ők terjesztették.

Szabadkán igen népszerű volt a színházművészet, és a város folyamatosan egy Tháliához méltó színház megépítését tervezte.

1853-ban a mai Korzó területét feltöltötték.

A városi tanács összeült és az épület terveit Skultéty mesterre bízta.

Az épület belső díszítését Telepi György színpadtechnikusra bízták.

Az új épületet egy év alatt felépítették, azonban a korinthoszi oszlopok fölé nem „színház” felirat, hanem a „Pest szálló” név került – ugyanis a városatyák ezt tekintették kifizetődőbbnek.

Az épület felújítását követően, 1904-ben, az oszlopok fölé a Városi színház felirat került.

A mai Narodno pozorište – Népszínház elnevezést 1954-ben írták ki.

A páholyokokat a tulajdonos családok díszítették és festették – mindenki a maga ízlése szerint –, így azok különbözőek voltak. 450 ülőhely, 45 páholy és 160 állóhely fogadta a látogatókat.

1854. december 16-án az épületet a Két Barcsai című előadással nyitották meg.

A Korzó egész hosszában a bécsi meghívott vendégek kocsijai sorakoztak.

Latabár Endre tehetséges igazgató volt, a műsorterv kitűnően kielégítette a közönség igényeit, az előadásokat folyamatosan telt ház előtt játszották.

A vándortársulatok egymást váltották évadonként.

1874-től az újvidéki Szerb Nemzeti Színház társulata is városunkba érkezett. 28 előadást játszottak le Pero Dobrinović kiemelkedő alakításával.

1904-ben az épületet felújították, a színpadot kiszélesítették, erkélyt emeltek a nézőtér fölé, és a színházépület 50 éves jubileumi előadására készülődtek.

1914-ben az első világháború ideje alatt főként nők játszottak, ugyanis a férfiak a fronton voltak.

1915. tavaszán tűzvész pusztított az épületben.

A szállodaszárny valamint a kamaraterem épségben maradt.

1915/1916-ban egy új színházi évad kezdődött.

Szabadkának nem volt önálló társulata, továbbra is vándortruppok vendégeskedtek a városban.

1924-ben megkezdődött a leégett szárny felújítása.

1925-ben már második alkalommal vendégszerepel a városban a moszkvai Hudožestvenij teatar. Csehov Cseresznyéskertjét, Gogol Menyegzőjét és Ibsen A tenger asszonya című művét mutatták be.

Az új épület szebb volt mint az eredeti, és 1927-ben Korszakov operájával, a Cári menyasszonnyal a belgrádi Nemzeti Színház nyitotta meg.

1945. őszétől a szabadkai Népszínház épülete a hivatásos társulatok állandó játszóhelyévé lett.

90 évet követően a város önálló társulatot alapíthatott.

1945. szeptember 19-én a tartományi vezetőség két önálló társulat megalapításáról hozott határozatot: megszületett a horvát színház (Hrvatsko narodno kazalište), valamint a Magyar Népszínház.

Ezt 1945. október 28-án tették hivatalossá Mirko Bogović Matija Gubec című előadásával, amelyet Branko Špoljar rendezett.

A Magyar Népszínház 1945. október 29-én nyitotta meg kapuit Balázs Béla Boszorkánytánc című előadásával, amelyet Pataki László rendezett.

1951. január 1-én a Vajdasági Tartományi Végrehajtó bizottság határozatával a két színházat egy intézménybe, a Narodno pozorište-Népszínházba egyesítették.

1952. őszén a színház zenei tagozata operává növi ki magát, amelyet azonban az 1953/54-es évad végén meg is szüntettek.

Ez az időszak a szabadkai színháztörténetben az aranykorszakként vált ismertté.

Szabadkának három színpada van, 1952. nyarán az épület forgószínpadot kapott.

A színház egyik színpada a palicsi Nyári Színpad.

Szabadka fesztiválvárossá válik. 

1958-ban a színház Alapszabályzata szerint a Horvát Társulat Szerbhorvát nyelvű társulattá változik, a Magyar Társulat pedig Magyar nyelvű társulattá lesz.

1970-ben elkészült a színház felújításának terve, az épület makettjét a színház foyerjában állítják ki.

Szabadkán a közönség a színház igényes előadásai mellett az akkori Jugoszlávia legerősebb társulatainak előadásait is megtekinthette, de külföldi együttesek egyaránt bemutatkozhattak.

1974-ben, az elektromos vezetékek már teljesen elhasználódtak, és emiatt a felügyelőség betiltja az épület használatát.

A felújtást követően az épületben 1975-től ismét teljes gőzzel folyik a munka.

A nyolcvanas években Szabadkán megismételték a „Sterijino pozorje” fesztivál versenyelőadásait.

1983-ban a Műemlékvédelmi intézet határozatával az épületet műemlékké nyilvánították.

1985-ben megállapították, hogy az épületnek instabilak az alapjai, le kell bontani. Ennek érdekében Felújítási bizottságot alapítottak.

1985-ben a színház élére Ljubiša Ristić került.

Ljubiša Ristić és Nada Kokotović a tízéves szabadkai munkásságuk alatt a régi Jugoszlávia minden területéről számos rendezőt és színészt hívtak a városba.

Megszüntették a társulatokat, és egy egységes művészegyüttest alapítottak. Formabontó színházi nyelvet fogadtak el irányadóként.

1995-től a színház ismét a hagyományos módon kezd működni.

1995-től kizárólag a Kamarateremben lehet előadásokat bemutatni.

1997-től a szabadkai önkormányzat határozatot hoz, amely szerint részt vállal az épület felújítási költségeiből, ezzel ismét megkezdődik az épület rekonstrukciós terve.

1998-ban pályázatot írnak ki az épület ötlettervére, amelyet a belgrádi YUSTAT tervezőiroda nyer meg.

A bombázások miatt a projekt költségvetési folyamata lelassult.

2001-ben a Kamaraterem beázik.

A tatarozást követően a díszlépcső felett leszakad a mennyezet.

2002. márciusától a társulatoknak nincs többé színpada, kizárólag vendégjátékokon tudják bemutatni előadásaikat.

2002. októberében befejeződött a díszlépcsősor feletti mennyezet felújítása, és az évadot a saját színpadukon kezdhetik a társulatok.

2003. május 5-én a Magyar társulat Bolha a fülben című előadásával megnyitják az egykori Jadran mozi színházzá átalakított épületét.

2003-ban befejezték a színház adaptációjának, rekonstrukciójának és felújításának ötlettervét.

2006-ban biztosították az eszközöket a munkálatok megkezdéséhez.

A munkálatok megkezdésének dátumát 2007. tavaszára tűzték ki.

A tervek szerint a rekonstrukció ideje alatt a színház mindkét társulata a Jadran színpadon játszik majd.

A Narodno pozorište – Narodno kazalište – Népszínháznak (a Szerb Társulatban, a Magyar Társulatban valamint az általános ügyosztályon és a műszaki osztályon) összesen 109 alkalmazottja van.

Mindkét társulat átlagosan négy előadást mutat be évadonként.