Еlvira Lindo: Csak egy szóval mondd
Rendező: Edvin Liverić
Dramaturg: Gyarmati Kata
Rendezőasszisztens, ügyelő, súgó: Kocsis Valéria
Bemutató: 2017.04.26., Klein House / Social Bar and Art Gallery
Szereposztás:
Rosario: G. Erdélyi Hermina
Milagros: Körmöci Petronella
Palmira, Pszichiáter, Pap, Morsa: Ralbovszki Csaba
Az előadást egy részben játsszuk, hossza 1 óra 30 perc.
A darab két, a harmincas évei elején járó, a társadalom perifériájára szorult nő arcképe, akik gyerekkoruk óta ismerik egymást, és bizonyos értelemben tanúi egymás életének. Találkozásaikat, az együtt töltött éveket, a velük történt leginkább tragikomikusnak mondható eseményeket, különös kapcsolatukat, vitáikat, összetartásukat, mindkettőjük illúziót és csalódásait ismerjük meg az előadáson keresztül.
Sajtószemelvények:
"Eleinte lassú volt az előadás, de aztán úgy beindult, hogy majdnem kivitte magával a csipketerítőket és a fejemet. Érdekes volt megfigyelni, hogy egy jó szöveg, egy izgalmas és érzelmekre ható történet hogyan motivál és ragad magával mindenkit, különösen a színészeket. Itt ugyanis ez történt. Ahogy bontakozott ki a karakterek közti viszonyrendszer, ahogy egyre jobban kezdtük megismerni a múltjukat, jelenüket, úgy a színészek is egyre jobban átszellemültek az általuk játszott figurákká. A térnek köszönhetően sokszor volt olyan érzésem, hogy kukkoló vagyok, és olyan is, mintha élőben vennék részt egy sorozat forgatásán. A film egyébként többször is eszembe jutott, elsősorban Almodóvar — nem csak a nevek és a magas sarkú cipőt viselő férfi által játszott nővér látványa miatt. Hogy miért? Mert ő is a tragikomédia mestere, a történetei szintén nők köré épülnek, és ráadásul ő is spanyol. :)"
Szerda Zsófia – Hét Nap
"Vége volt az előadásnak és bevágtuk magunkat a kocsiba, mint Rosario és Morsa a darab végén. Persze, anyám vezetett, mert nekem még jogosítványom sincsen. Hazáig egy szót sem szóltunk. Azért nem, mert éppen megtörtént az, amiért a színház van. Erről eszembe jut egy barátom sztorija: A házinéni és a barátnője Pesten voltak színházban, a Nagymamát látták. Aztán meg a kispolszkijával söpört végig az autópályán Veszprém irányába, ahol is szabálytalanul előzött. A rendőrök fülön csípték a szabálytalankodót. A sofőr – még mindig a darab hatása alatt – szólni is alig tudott, nemhogy magyarázkodni. A házinéni annyit mondott zihálva, könnyes szemmel: Elnézést, biztos úr, katarzisom volt. Mire a rendőr: Te jó Isten asszonyom, és jól van? Jól vagyok."
Basity Gréta – Szabad Magyar Szó
"…a darab egésze tekinthető úgy, mint ami az egzisztenciális és lelki értelemben vett szegénységet viszi színpadra. A leginkább Rosario történetében tetten érhető megváltásra való törekvés és az érzelmi kötődés keresése is értelmezhető úgy, mint "hézagpótlásra" tett kísérlet."
Hernyák Zsóka - Revizor
