Loading...

Egy fantasztikus koncert után

Egy fantasztikus koncert után

Nem könnyű átadni a tegnap esti koncert élményeit, ahol a zsúfolásig megtelt teremben Ivan Bosiljčić, az egyik legismertebb szerb színész, aki kiváló énekesnek is bizonyult, szenzációs koncertet tartott a Szabadkai Szimfonikus Zenekarral. Ivannal együtt énekelt a szabadkai közönség is, a szabadkai Városháza díszterme zengett a gondosan válogatott, tökéletesen előadott, különféle műfajú zeneszámoktól. Megköszönve a városnak, és Miloš Nikolić koncertmesternek, Bosiljčić azt mondta, hogy ez a koncert annak bizonyítéka, hogy a jóság és a szépség még mindig létezik, és Dosztojevszkij szavaival élve ez fogja megmenteni a világot. A Bosiljčić által előadott verssorok és dalok mellett azt érzehettük, hogy ez valóban lehetséges, legalábbis abban a két órában, amelyet a színpadon töltött.
A Népszínház ügyvezető igazgatójának, Miloš Nikolićnak az volt a vágya, hogy látványos módon zárja le ennek kivételes színházi évadnak és koncertsorozatnak a végét, mely tegnap este meg is valósult.

„Hatalmas öröm volt számomra, hogy egy olyan kiváló előadóval állhattam színpadra, mint Bosiljčić. Egy koncert egy ilyen művész társaságában sokkal több egy zenei eseménynél, a siker és a művészi teljesítmény szimbólumaként megkoronázta az egész évadot. Tegnap este bizonyítást nyert, hogy az álmunk, hogy a Népszínház tevékenysége részeként ezt a nagyon fontos zenei szegmenst is magáénak tudhassa, ezennel megvalósult. Bosiljčićev fantasztikus estje pontott tett egy kivételesen gazdag évad végére, felejthetetlen élményeket nyújtva közönségünknek, melyet a jövőben is nyújtani szeretnénk számukra.” - mondta Nikolić.

A Szabadkai Szimfonikus Zenekar dzsessz előadókkal bővülve Mikica Jevtić vezényletével különleges zenei élményt nyújtott, melynek köszönhetően ez a koncert igazi csemegeként szolgált. A repertoáron klasszikus és népszerű zenei művek mellett ismert filmzenék is szerepeltek. Az est hosszan tartó, dübörgő állótapssal ért véget, melyet a művészek ráadással háláltak meg.

Közönségünktől csütörtökön, június 27-én valóban búcsúzunk, amikor is bemutatjuk Franciska című előadásunkat Jug Đorđević rendezésében, mely a Szabadkai Népszínház utolsó bemutatója ebben az évadban.